2012. augusztus 29., szerda

Én és Dose-E


A mostani bejegyzésben egy szép barátságról írok majd nektek. Hadd mutassam be Dose-E-t. A mosógépem. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de nekem a mosógép az a fürdőszoba ékszere! Aki családos az tudja, hogy egy-egy nap mennyi ruha is halmozódhat fel a szennyesbe, alig győzöm válogatni. A hatalmas ruha mennyiséget nem csak én, hanem a mosógép is nehezen viseli, így muszáj volt egy olyan modell mellett döntenem, amely nem csak, hogy bírja a „kiképzést”, de igen takarékos is. Így esett a választásom a Fagor Dose-E nevű mosógépére. Tudom, tudom, már megint Fagor! De annyira meg vagyok elégedve az eddig használt termékeikkel, hogy gondoltam nem foghatok mellé a mosógép terén sem.

Hát figyeljetek, ez a mosógép valami elképesztő! Azzal, hogy a ruha szennyezettségéhez mérten állítja be a víz- és a mosószerfogyasztást, évente kábé 12 000 forintnyi vizet és mosószert spórolok, de ha még rosszul is számoltam és csak a felét spórolom meg, már megérte!  Ráadásul elég egyszer betöltenem a kedvenc folyékony mosószeremet, mert ő folyamatosan adagolja(!!!) a ruhákhoz. Körülbelül 3, 5 liternyi fér bele, és ha minden igaz, elég lesz csak 3 havonta mosószert vásárolnom. Az utánpótlásról sem tudok megfeledkezni, mivel folyamatosan nyomon tudom követni, hogy mennyi mosószer fogyott eddig el, és ha kiürül a tartály, azt egy külön rendszer is jelzi nekem.


Ami még szuper, hogy akár 6 kg ruhát is beletömhetek a gépecskémbe, sőt van rajta egy igen hangzatos elnevezésű Quick Wash funkció is, amelynek köszönhetően, teljes töltéssel már 30 perc alatt már tiszták lehetnek a kedvenc cuccaim.

Természetesen a mosógép „A+++” energiaosztály besorolást kapott, amely jelenleg a legjobb energiahatékonysági besorolás, ami azt jelenti, hogy a villanyszámlám is 30%-al kevesebb lesz, mintha sima „A” besorolású mosógéppel mosnék. Egyszerűen imádom Dose-E-t. Igen, ez már barátság..

2012. augusztus 21., kedd

A konyha lelke, a legnagyobb segítőm


Nem tudom ki, hogy van vele, de szerény véleményem szerint, a lakásfelújítás egy rémálom! Ha valaki átesett már ilyen tortúrán, az tudja, mire gondolok, mikor azt mondom, ez nem egy egyszerű feladat. Ám az mindig jól eső érzés, amikor az ember tervezgeti álmai otthonát és mostanra azon szerencsések közé sorolhatom magam, akik meg is valósíthatják ezt. Legalábbis, ami a konyhát illeti.

Nagy lelkesedésemben bele is futottam a hatalmas tűzhely, beépíthető sütő és főzőlap kínálatba!
Rengeteg modell van. Kicsi, nagy, fehér, krómozott, villany vagy gáz és mindezen tulajdonságok számtalan variációja. Ekkor jöttem rá, hogy először a saját igényeimmel kell tisztában lennem.

Az új konyhabútoromhoz egy beépített Multifunkció Plus sütő és egy gáz főzőlap passzolt, inox kivitelben, amit a Fagor kínálatából választottam ki. Persze olyan voltam, mint egy gyerek karácsonykor, már alig vártam, hogy meghozzák az új „játékszerem” és kettesben maradhassak vele.
Rögtön hozzá is láttam a kedvenc almás rétesem elkészítéséhez. A beépített sütő teljesen levett a lábamról. Olyan funkciókat fedeztem fel, amikről még nem is hallottam. Eleve nyolc sütőprogram közül választhatok, amikhez hozzátartozik egy gyors előmelegítési (celeris) funkció is, így nem kell órákkal előre bekapcsolnom és előmelegítenem a sütőt. A ventillátoros páraelszívásnak köszönhetően nem szivárog ki az étel illata, így nem terjeng a lakásomban. Ráadásul, míg sült a süti, megnézhettem a kedvenc sorozatom anélkül, hogy folyton a konyhaórát kelljen figyelnem, mivel a digitális programórával az indítás és leállás is szabályozható.

Mégsem ezek voltak azok, amik miatt teljesen beleszerettem a kis csodába.
Mint kezdő háziasszonynak, épp elég gondot okoz az ételek elkészítése, ráadásul utána még a takarítás is a nyakamba szakad. Ezért örültem különösen, hogy a sütő egy különleges „Top Slide” zománcbevonattal van ellátva, így a zsír sütés közben nem tapad rá a sütő oldalfalára. Az AquaSliding rendszer – ami miatt elsősorban ezt a sütőt választottam- vízgőz segítségével kényelmesen és egyszerűen távolítja el a lerakódott szennyeződést és így a sütő mindössze 35 perc alatt tökéletesen tiszta lesz. Ezzel egyidejűleg spórolok a tisztítószereken és óvom a környezetet is. J
Főzőlapnak egy gáz főzőlapot választottam, ami első hangzásra nem a legmodernebb technológia, de én ezen tanultam meg főzni és ezen tudom legjobban elkészíteni a nagymamám receptjeit. Persze ez a fajta technológia is fejlődik, hisz elektromos szikragyújtóval rendelkezik, így gyufa nélkül, akár egy kézzel is „tüzet csiholok” másodpercek alatt. A biztonság érdekében pedig égésbiztosítóval van ellátva, ami a konyhai baleseteket megelőzésében játszik fontos szerepet.

Azóta már számtalan ételt készítettem el mind a főzőlapon, mind pedig a sütőben és még egyszer sem esett össze a piskóta, lett zavaros a húsleves vagy égett meg a lasagne széle! Nektek mi a kedvenc ételetek, mit sütnétek/főznétek szívesen?! J